Elkészült a felirat az új videóhoz, melyben a The Flash producere beszél a részről, és új jeleneteket is megnézhettek. Nem igazán spoileres, csak az alapszitut vázolja fel.
Eddie Thawne karaktere már a sorozatban való első megjelenése óta foglalkoztatja a rajongókat – már csak a neve miatt is, hiszen a Thawne név a képregény olvasók számára a gonoszság, sötétség szinonimája , sok jót nem várhatunk attól a karaktertől, aki ezt a családnevet viseli. Azonban nem szabad elfelejteni, hogy adaptációról beszélünk, ahol bármi megtörténhet, jóból lehet rossz és a rossz karakterek is jóvá konvertálódhatnak.
Rick Cosnett így nyilatkozott a karakteréről:
„Az ő karaktere nagyon érdekes kérdéseket vet föl. A titokzatossága abban rejlik, hogy nem tudod pontosan honnan érkezett, csak annyit lehet tudni: át lett helyezve egy másik városból, azaz Keystone Cityből Central Citybe, ahol ő, „Eddie” új mindenkinek, nemcsak a nézőknek. Nincsenek még barátai, Irisszal kapcsolatba bonyolódik. Sokat kutakodtam a Thawne-család története után… Tudom, mi történik, de azt meg kell tartanom magamnak. Azonban nem kell sokat várni, és a dolgok lassan ki fognak derülni a következő epizódokban.
Érdekesség volt számomra, itt a családi vonalra gondolok… Gazdag családból származik, és ehhez sötét titkok kötődnek. Ami még nagyon érdekes számomra az a Barry ikertestvére sztori, hogy ki az, és az a személy mivé/kivé fog válni.”
Mit tudunk eddig Eddie-ről, illetve Malcolm Thawne karakteréről:
Eddie nem (igazán) az, akinek mondja magát.
Barry ikertestvére, (Cobalt Blue) Malcolm Thawne meg fog jelenni a történetben.
A családi vonal nagy szerepet fog játszani.
Tudjuk, hogy Cobalt Blue valójában Malcolm Thawne a képregényekben. Ő Barry ikertestvére. Elválasztották őket a születésük után, és Malcolm az egyik „felmenője” Eobard Thawne-nak. Az oka, hogy együtt dolgoznak, és a jelenlegi kapcsolatuk talán a Flashpoint Paradoxonnak köszönhető.
Az is lehet, hogy a középső nevét használja.
Eddig egy biztos dolgot tudunk: Thawne a családneve, és Eobard Thawne az ő leszármazottja.
29 db kép került fel a netre az 1x22-es epizódból, vagyis a forgatásáról. Az évadzáró két epizódból fog állni (1x22-1x23), az hogy mindegyik crossover rész lesz-e, egyelőre nem lehet tudni, de lehetséges, az biztos, hogy az 22. részben a két csapat ismét összeáll, és egy oltári, ütős évadzárót kapunk - ami valószínűleg cliffhangerrel ér véget.
A teljes méretért katt a képekre, és a Galériában is megtalálhatjátok!
Premier dátumok és címek: 1x17 - “Tricksters” - premier dátum: Március 31. 1x18 - “All-Star Team-Up” - premier dátum:Április 14. 1x19 - Még nem ismert - premier dátum: Április 21 1x20 - “The Trap” - premier dátum: Április 28. 1x21 - “Grodd Lives” - premier dátum: Május 5.
1x22 - “Rogue Air” - premier dátum: Május 12.
1x23 - Még nem ismert - premier dátum: Május 19. (évadzáró)
Barry a következő pár részben meg fogja tudni, ki is Wells valójában, Joe és Barry minden energiájukat Wellsre fogják áldozni, hogy végre lerántsák róla a leplet.
(Kreisberg)
Andrew Kreisberg és Tom Cavanagh - Cisco és Wells kapcsolatáról
PP
2015.03.23. 20:09
Úgy vélem, szörnyen érezte magát – mondta Kreisberg azzal kapcsolatban, hogyan is érzett Eobard, amikor nem maradt más választása, mint megölni védencét.
Ha egyikünket visszadobnák több évszázaddal korábbra, és ott ragadnánk közel 15 évig, amíg kitalálnánk, miként térjünk haza, összebarátkoznánk másokkal, nem ülnénk otthon egyedül. Megismernénk ott élő embereket, és barátságokat kötnénk.
Eobard Thawne nem egy gonosz ember, megvan az oka, hogy mit és miért tesz, mindent elkövet, hogy végigvigye a tervet – hősként tekint magára. A rossz emberek képesek szeretetre és szerelemre, és képesek hihetetlen nagy odaadásra és nagylelkűségre.
Igazi szeretet van köztük – nyilatkozta Cavanagh. Valóban törődik Ciscóval, aki lenyűgözte őt. Tudja, hogy több van benne, mint amit eddig megmutatott. Egyfajta mentor és pártfogoltja kacsolat van köztük és ez egy igaz kapcsolat.
2 napon át átalakítás lesz az oldalon, így előfordulhat, hogy az rosszul vagy nem jelenik meg. Frissítések úgyanúgy lesznek, szóval senki nem marad le semmiről :)
5 nagyon fontos szál/esemény, amire érdemes odafigyelni+érdekességek, teóriák
Az 1x15-ös epizódban jó pár olyan esemény volt, amire már vártunk, éreztük, hogy el kell jönnie, de pontosan melyek azok a jelenetek/események, amikre érdemes odafigyel, illetve fontos jelentőséggel bírnak a történet további folyására.
1. Iris nem csupán „baráti” érzéseket táplál Barry iránt:
Na, jó… Ez nem éppen a legmeglepőbb fordulatok közé tartozik – ezt már lehetett sejteni. Ami érdekessé teszi ezt a mozzanatot, azok az Iris vallomásával járó következmények. Barry időt ugrott, így az egész esemény törlődött, a gond ott kezdődik, hogy Barry mindenre emlékszik, végre megtörtént, amire várt, viszont Iris még mindig ott tart, hogy magának sem képes beismerni: szereti Barryt. A trailer alapján, Barryben nem tudatosul, hogy az időugrás mennyi mindent megváltoztatott, és azon a szinten viszonyul a lányhoz, amivel ott hagyta a parton – nagy valószínűséggel ezért fog megismerkedni közelebbről Eddie öklével.
2. Eddie féltékenysége
Az 1x15-ös részben Eddie eljutott arra a pontra, hogy bevallja Irisnak, (teljesen érthető okok miatt) féltékeny Barryre, és nem tetszik neki, ahogy a lány bánik a fiúval, illetve az a másodlagos szereppel sem elégedett, amit akkor tölt be, ha Barry velük van. Lehet, hogy ez lesz az egyik oka, hogy Eddie később rendőröket lő le?
3. Harrison Wells/Eobard Thawne ölte meg Nora Allent?
Harrison Wells/ Eobard Thawne szavait, válaszait érdemes újra és újra meghallgatni. Mint egészen eddig a sorozatban, most sem hazudik, de nem ad egyenes választ sem. Nézzük a beszélgetést:
Cisco: Ott voltál… Azon az estén… 15 évvel ezelőtt, Barry házában. Te ölted meg Nora Allent.
Wells/Eobard: Soha nem állt szándékomban megölni Norát. Azért voltam ott, hogy megöljem Barryt.
Eobard nem mondja ki, hogy igen, én öltem meg, hanem csak kijelenti, Nora Allent soha nem állt szándékában megölni. (Elég elvont elmélet, ne is nagyon vegyétek komolyan, de itt Flaspoint Paradoxon lesz, szerintem. Eobard rájött, hogy nem ölheti meg Barryt, ennek pedig az lehetett az oka, hogy megölte egyszer, így veszítette el az erejét, hiszen azt mondja, azért volt ott, hogy megölje Barryt – arra következtetésre biztosan nem akkor jutott, amikor már ott volt, hogy megölje Barryt. Itt jön képbe a három Speedster elmélet, miszerint három Speedster volt ott azon az estén, az egyik egyértelműen Barry volt, a másik Eobard, vagyis a másik kettő Eobard volt, az egyik a fiatalabb énje volt, aki harcolt Barryvel, a másik pedig a már tapasztaltabb, aki kimentette a fiatal Barryt a házból, így a fiatalabb Eobard Barry helyett Norát ölte meg. Persze itt jön képbe az ellentmondás, hogy az erejét vesztett Eobard miként ment vissza az időben. )
Talán elvakult vagyok, ha Wells/Eobard karakteréről van szó, de én még mindig látok esélyt arra, hogy valami folytán „jó” vagy „szürke” karaktert csinálnak belőle, és a fiatalabb Eobard lesz a főellenség. Cisco előtt nem kellett már színészkednie, mégsem ölte meg poker face-el, talán az a 15 év megváltoztatott benne valamit, de hát ki tudja…
4. Cisco megölésének az oka
Wells lebukott, Caitlin és Cisco előtt is, a különbség: ha Caitlin felhívja Barryt, nem tud neki egyebet mondani, mint hogy a férfi eltűnt, Cisco azonban már tudja, vagyis sejti mit tett Wells. Na, most ha a képregénybeli pszichopata karakter fejével gondolkodunk, a leglogikusabb az lett volna, ha Wells végez Caitlinnel és utána Ciscoval. De miért foglalkozott ezzel a két „jelentéktelen” emberrel, hiszen ha megöli őket, ha nem Barry már így is-úgyis ellene fordul, mert hiába naiv, a két barátja halála után, ha nem rakja össze a képet, akkor eléggé ostoba. Ebben a részben az időutazás lehet a kulcs. Wells – Barry leírásából – vajon tudja, hogy Barry időt fog ugrani? Mert akkor a tettei értelmet nyernek: Caitlin nem tud semmi konkrétat megosztani Barryvel, Ciscót pedig kiiktatta, és ha tisztában van azzal, hogy Barry vissza fog ugrani az időben, akkor csak húznia kell az időt, amíg az megtörténik.
5. Időutazás
A kérdés az időutazással kapcsolatban, hogy amikor Barry visszaugrott, egy másik síkot hozott létre, vagy szimplán felülírta azt a síkot, amelyikben volt. A másik, ami fontos, Eobard hogyan fog viszonyulni Barry új képességéhez, hiszen ezzel áthúzhatja számításait, mivel minden ugrással esély van rá, hogy a jövő is változik. Mivel a producerek azt nyilatkozták, a következő, 1x16. rész egy vicces és félelmetes lesz, azt hiszem, Barry akarva vagy akaratlanul ugrálni kezd az időben. Remélem, választ kapunk azokra a kérdésekre, hogy Barry miként tudja kontrollálni ezt a képességét, és mitől függ, hogy előre vagy hátra ugrik az időben.
Egy másoló gyilkos, aki a The Trickster/A szélhámos nevet használja, (vendégszerepel: Devon Graye) bombákat kezd elhelyezni szerte Central Cityben. Annak érdekében, hogy leállítsák Trickstert Barry és Joe felkeresik az eredeti Trickstert, azaz James Jesse-t (vendégszerepel: Mark Hamill) egy zseni bűnözőt, aki már közel húsz éve börtönben ül. A dolgok gyorsan rosszról még rosszabbra fordulnak, amikor a Tricksterek egyesülnek, és foglyul ejtik Barry édesapját, Henry Allen. Eközben Iris Eddie segítségét kéri egy ügyben, egy flashback jelenetben pedig megtekinthetjük, hogyan jött Harrison Wellsnek a részecskegyorsító megépítésének az ötlete.
A forgatókönyvben eredetileg nem szerepelt, hogy Cisco elsírja magát, Carlos Valdesnek köszönhetjük, hogy végül ilyen formában tekinthettük meg a jelenetet.
A pillanat, amikor Barry végre egy lépéssel közelebb kerül Zoom legyőzéséhez.
Andy Mientus visszatér – Hartley Rathaway-ként.Miután a csapat szembesül azzal, hogy Zoom Jay Garrick, Barry még elszántabban vissza akar jutni a Föld-2-re, hogy megállítsa ellenségét. Hogy megtalálja a módját, miként lehetne még gyorsabb, kétségbeesésében Barry visszautazik az időben, ahol akkori önmagát alakítva, megpróbálja rávenni nemezisét, Eobard-ot, az akkori Harrison Wells-et, tanítsa meg neki, miként tehet szert még nagyobb gyorsaságra. Azonban a dolgok nem a tervek szerint alakulnak, és Barry ismét szembetalálja magát egy régi ellenségével Hartley Rathaway-el, és döbbenten találkozik szembe régi barátjával, Eddie Thawne-al. Iris megbékél múltjával, és végre tiszta lappal indul neki a jövőnek.