The Flash - Magyar Rajongói Oldal
Hírek

Következő 20 cikkElőző 20 cikk

2x07 kritika, teóriák, elemzés (1. rész)

Pressure Point  2015.11.23. 19:02

2x07 kritika, teóriák, elemzés

Ez az epizód első látszatra tipikusan egy vihar előtti/utáni csend hangulatú volt. De csak első látszatra. Általában nem szeretem az „összekötő” epizódokat, mivel ezek arra szolgálnak, hogy húzzák az időt, és kicsit spóroljanak a költségvetéssel, vagy épp ennél a résznél a Grodd megjelenítése miatt megnövekedett költségeket kevesebb akcióval próbálják ellensúlyozni, azaz kijöjjenek az egy-egy epizódra szánt költségvetésével. Viszont ez az epizód, sokkal többet adott nekünk, mintha egy normál akcióval dúsított epizódot kaptunk volna, ez pedig a sorozat legnagyobb erősségének, a színészeknek köszönhetjük. 
Mielőtt rátérnék a Zoom témára, nézzük meg, melyek voltak az epizód legjobb pillanatai.

Harrison Wells: Ebben a részben mutatkozott meg a Wells és Eobard közti különbség. Wells nem azért akart elmenni, mert nem jött be a terve, vagy mert elbukott. Lelkiismeret furdalása volt, a Barryvel való történtek miatt. A másik fontos dolog vele és az epizóddal kapcsoltban, hogy Wells most vált a csapat tagjává. Eddig elég rendesen kiközösítették, ami érthető a karakterek részéről, de mégis különbséget kellett volna tenni közte és Eobard között.

Átjött segíteni, és így fogadják, Wells biztosra vehette, hogy a Barryvel történtek után véglegesen kiközösítik – csak hirtelen mindenki elfelejtette, hogy Barry felnőtt ember, és a végén már ő erőltette ezt az egészet. Caitlin volt az egyetlen, aki értelmes felnőtt ember módjára viselkedett, és szerintem a marasztalása hátterében az is állhatott, hogy sajnálta Wellst, de a legésszerűbb dolgot meglátta: Wells nélkül nem nyerhetnek, ő képes összetartani a csapatot, és a tudása is nélkülözhetetlen számukra.

Grodd: sokkal jobban ki volt dolgozva – szebb látványt nyújtott, ami a megemelkedett költségvetésnek is köszönhető. Habár egy időre félretették a karakterét, még biztosan találkozni fogunk vele.

The Flash - 2x08 - A ma legendái tartalom

Pressure Point  2015.11.19. 19:27

The Flash - 2x08 - A ma legendái -

A crossover első része: A második dupla crossover részben Vandal Savage a Zöld Íjásszal egyetemben megérkezik Central Citybe. Vandal Cisco és Kendra Saunders elleni támadása után, Oliver és csapata Barryhez fordul segítségért. Miután Barry rájön Vandal mennyire veszélyes, Kendrát Star Citybe menekíti, amíg kitalálják, hogy állíthatnák meg az új ellenfelet. A dolgok azonban egyre rosszabbra fordulnak: egy szárnyas ember, Hawkman megjelenik és elrabolja Kendrát.

Eközben Harrison Wells kifejleszt egy szérumot, ami Barryt gyorsabbá teheti, de mielőtt alkalmazná a szert rajta, Jay-t kéri meg arra, hogy tesztelje.

2x08 - Előzetes - magyar felirattal :)

Pressure Point  2015.11.19. 19:08

2x07 felirat :) Letöltés!

Pressure Point  2015.11.18. 15:46

https://subirat.hu/t/the-flash/02/07/Silver/The.Flash.2x7.-.Gorilla.Warfare.srt

2x07 torrent letöltés

Pressure Point  2015.11.18. 07:55

https://torcache.net/torrent/55ADBA6E6BF4C3DCABCC2E30ED06DC83208A5326.torrent?title=[kat.cr]the.flash.2x07.hdtv.x264.lol.vtv

2x08

Pressure Point  2015.11.18. 07:52

Remek rész volt! Jó pár puzzle darabot megkaptunk, ezzel már kezdhetünk valamit. Alig bírom ki, hogy ne mondjak semmit, de nem teszem, és arra kérek mindenkit, ne mondjon semmit, semmilyen dologgal kapcsolatban, amíg ki nem jön a felirat ehhez a részhez. Ahogy nézem, egy hét szünet lesz... Azután crossover-hét lesz így, aki nem nézi az Arrowot, két The Flash epizódot fog kapni. A promót ma feliratozom.

The Flash - 2x07 - Interjú és részletek (magyar felirat)

Pressure Point  2015.11.18. 01:09

Stream link #1 #2 #3 #4 ( Folyamatos frissítés alatt!)

Pressure Point  2015.11.17. 18:27

A linkre kattintva, megtekinthetitek az oldalt! A streamen 2015.október 7. hajnali 2.00-től nézhetitek élőben a The Flash premierjét. :)

 


Egy-két tipp azoknak, akik élőben nézik:

Érdemes pár órával a kezdés előtt kitakarítani a böngészőt: Chrome: Beállítások-->Speciális Beállítások--> Spec. beállítások-->Böngészési adatok törlése--> Pipa: Letöltés előzmények, A gyorsítótárban szereplő képek és fájlok.

15-20 perccel előtte elindítani a streamet: ha korábban elindítod, leterhelődhet a géped. 


1. stream: HTTP://WWW.TIME4TV.COM/2013/10/CW.PHP

2. stream: ( jelenleg a legstabilabb, folyamatos közvetítéssel: HTTP://EARTHDISPATCH.COM/CW.HTML

ÚJABBAK: 

HTTP://WWW.ZOPTV.COM/LIVE/CW

HTTP://LIVETVCAFE.NET/VIDEO/2ORKDKHO1YOR/THE-CW


 

:/

Pressure Point  2015.11.15. 11:01

grantgust: #prayforparis These things shouldn’t be happening in our world. It’s so senseless. Breaks my heart and makes my stomach hurt. Together we are strong and peace is always the answer. #NotAfraid


"Ezeknek a dolgoknak nem szabadna megtörténniük. Annyira értelmetlen. Megszakad a szívem, és görcsbe rándul a gyomrom. Együtt erősek vagyunk, és mindig a béke a legjobb válasz." Grant Gustin

2x06

Pressure Point  2015.11.14. 14:56

Új promó!

Pressure Point  2015.11.14. 14:55

2x06 promó képek (nagyobb méretért, katt a képre)

Pressure Point  2015.11.14. 14:51

2x06 - Elemzés/kritika/teóriák - 2. fejezet

Pressure Point  2015.11.12. 19:37

Zoom lehetséges legyőzése:
Wally meg fog jelenni az évadban, valószínűleg segíteni fog Barrynek. Cisco képességével szerintem lenne esélye/esélyük. Ha megtanulná még jobban kontrolálni a képességét, talán láthatná előre Zoom minden egyes lépését, így figyelmeztetni tudná Barryt. Más utat nem igazán tudok, miként teperhető le Zoom.

Sokan írnak ezzel kapcsolatban, ezért leírom:
A képregényekben:
Zoom = Hunter Zolomon
Professor Zoom = Eobard Thawne

Köszönöm a figyelmet!

2x06 - Elemzés/kritika/teóriák - 1. fejezet

Pressure Point  2015.11.12. 19:35

„If this is episode six, what will they do to top it for the mid-season finale?”

Nem is tudom, hol kezdjem, mert annyi dolog van ezzel a résszel kapcsolatban, amit ki lehet fejteni, hogy az nem igaz.
Amennyire közepes volt az évadkezdés, annyira jól sikerült az utóbbi két rész – egyszerűen fantasztikus, mennyire jól vegyíti a sorozat a humort, az akciót és a drámát. A 2x06-os részben a katarzis az eszméletlenül jó volt, Zoom nem egyszerű gonosz, aki rossz dolgokat tesz, hanem egy kegyetlen szörnyeteg – mint azt a készítők az évadkezdés előtt nyilatkozták.

Őszintén mondhatjuk, Eobard, Zoomhoz képest ártatlan plüssfigura volt. Nem véletlenül nyilatkozta Kreisberg a két főgonoszról: míg Eobard úgy gondolkodik, mint egy katona, addig Zoom egy szörnyeteg, aki mindent megtesz annak érdekében, hogy nagyobb erőre tegyen szert, s végül ő maradjon az egyetlen Speedster. Ez így igaz. De én még hozzátenném: egy hataloméhes, kegyetlen szörnyeteg. Nem volt neki elég, hogy megölje Barryt, meg is alázta, és egyben tudatta az emberekkel, ki a főnök.

A terv:
A terv, amivel előjöttek ebben a részben, már az elejétől kezdve halálra volt ítélve. Lehetséges, hogy bevált volna, ha Dr. Light nem figyelmezteti Zoomot. Pedig megtette. Lehet, van aki nem vette észre: Dr. Light már akkor ott volt az átjárónál, amikor a csapat megérkezett a helyszínre – akkor már tudni lehetett, ez sok módon elsülhet, csak jól nem.

Barry veresége:
Most látszik meg igazán, mennyire hiányzik egy vezető egy csapatból, aki hatással tud lenni Barryre, egy olyan Harrison Wells, aki az első évadban szerepelt. Ha a jelenlegi Wells nem csupán a lánya életével foglalkozik, belátta volna, hogy érdemes megvárni Zoom első lépését, jobban megismerni képességeit, mielőtt Barry szembeszáll vele. Az egész csapat, főként Barry hibát-hibára halmozott, aminek meg is lett a végeredménye. Amíg Wells és Barry kapcsolata nem éri el azt a szintet, mint amilyen Eobard és Barry kapcsolata volt (békeidőben), addig Barry könnyen kerülhet ugyanekkora pácba. Plusz hiányzik a „Fuss, Barry, fuss!” mondat, ami az Earth-1 Wells szavajárása volt, hiszen van az a pont, amikor ugyan szégyen a futás, de hasznos, és Wells dolga lenne ez vezetőként, hogy tudassa Barryvel, mert úgy látszik, mondhat neki bárki bármit, nem lép le akkor, amikor már biztos: itt nem nyerhet.

Barry sérülése:
Most kicsit tudományoskodni fogok, de érdemesnek találtam kielemezni ezt az eseményt is. Zoom ugye eltöri Barry gerincét, ez egyértelmű, mint az is, hogy Barry ismét járni fog; a következő rész előzetesében már egy bot is látható, azaz javul az állapota. Ez csak saját hipotézis, de Barry gerince nem sérült fatálisan, ugyanis, ha sérül a gerincvelő, onnantól kezdve az agy nem tud üzenetet küldeni a lábnak, azaz nem tudja megmozdítani tulajdonosa – Barry azonban még mozgatja utána lábát egyszer-kétszer. Van, amikor az ember eltöri a gerincét, és a gerincvelő nem sérül meg olyan szinten, hogy az illető lebénuljon, viszont keletkezik egy vérömleny, ami szintén – nem végleges – bénuláshoz vezet. Emberek esetében a gyógyulás több évig eltarthat, Barry esetében ez pár nap lehet. Bocsi, ha nem voltam túl szakszerű, de régen tanultam már erről. Az is lehet, a készítők nem akarják a nézőket fárasztani ilyen tudományos rizsával, és Barry gerincvelője egyszerűen regenerálódik magától.

Barry képességei, avagy Zoom elvette Barry erejét, vagy megcsapolta-e azt:

Megpróbálta, de nem sikerült neki. Honnan tudjuk? Jay gyógyulása lassult, miután elveszítette erejét, viszont a rész végén Caitlin közli Barryvel, hogy nagyon aggódott volna, ha Barry nem gyógyul ilyen gyorsan, egyszóval Barry képességei megmaradtak. 
Miért? Zoom tette miatt. Wells széruma, ami lelassítja a Speedstereket, valószínűleg egy olyan szer, ami gyengíti a Speedforce-al való kapcsolatukat. Barry ebből a Zoomnak szánt mennyiség kétszeresét kapta, így valószínűleg annyira lecsökkent az ereje, hogy Zoom egyszerűen nem tudott mit elvenni tőle.

Mi Zoom?
Azzal már sokat foglalkoztunk, ki lehet Zoom – miután kiderült a jelleme, és hogy milyen veszélyes, engem annyira már nem foglalkoztat, hiszen a személy, aki valaha lehetett, már nem létezik. Eddig az sem volt biztos, hogy Zoom ember, hiszen a készítők mindig „démonként” jellemezték. Wells azonban tisztázta: ember, vagy valaha az volt. Szóval élő személy volt, most már csak az a kérdés, ki ő – azt pedig biztosra csak az írók tudhatják. Jó lenne, ha Wells végre kifejtené, miként teremtette meg Zoomot, ebből kiindulva többet tudhatnának meg róla, esetleg a gyenge pontjait is felfedezhetnék.

Zoom ereje:
Zoom ereje furcsa számomra. Túlságosan gyorsnak tűnik. A képregényekben Zoom nem gyors, hanem manipulálni képes az időt, így úgy tűnik, mintha ő is Speedster lenne. Itt nem tudom, mi lehet a helyzet, talán még az is lehet, hogy ő egy Speedster, aki képes manipulálni az időt. Egy biztos: Barry egyelőre még a közelébe sem ér.

 

2x06 felirat

Pressure Point  2015.11.11. 20:01

https://subirat.hu/t/the-flash/02/06

2x07 - előzetes ( magyar felirat)

Pressure Point  2015.11.11. 18:24

2x06 - torrent letöltés

Pressure Point  2015.11.11. 03:51

https://kickass.unblocked.la/the-flash-2x06-hdtv-x264-lol-vtv-t11565237.html

Elkészült!

Pressure Point  2015.11.10. 23:30

Elérhetővé vált az LETÖLTÉSEK menüben az összes eddigi rész letöltése, illetve az azokhoz tartozó feliratok letöltése!

Stream link #1 #2 #3 #4 ( Folyamatos frissítés alatt!)

Pressure Point  2015.11.10. 21:55

A linkre kattintva, megtekinthetitek az oldalt! A streamen 2015.október 7. hajnali 2.00-től nézhetitek élőben a The Flash premierjét. :)

 


Egy-két tipp azoknak, akik élőben nézik:

Érdemes pár órával a kezdés előtt kitakarítani a böngészőt: Chrome: Beállítások-->Speciális Beállítások--> Spec. beállítások-->Böngészési adatok törlése--> Pipa: Letöltés előzmények, A gyorsítótárban szereplő képek és fájlok.

15-20 perccel előtte elindítani a streamet: ha korábban elindítod, leterhelődhet a géped. 


1. stream: HTTP://WWW.TIME4TV.COM/2013/10/CW.PHP

2. stream: ( jelenleg a legstabilabb, folyamatos közvetítéssel: HTTP://EARTHDISPATCH.COM/CW.HTML

ÚJABBak: 

HTTP://WWW.ZOPTV.COM/LIVE/CW

http://livetvcafe.net/video/2ORKDKHO1YOR/The-CW


 

Hírek a 2x06-os feliratról!

Pressure Point  2015.11.10. 20:27

Holnap The Flash, a fordítást, mint általában délután háromkor kezdem. Reményeim szerint este 8-9-10-re végzek is vele.

Silver
26 perce

 

Következő 20 cikkElőző 20 cikk

 

 

usa epizód: 2x17  - "Flash Back"
hun epizód:  1x07 - 1x08 (dupla epizód)
AMERIKAI Premier: 2016. március 29. / Magyar idő szerint:  (2.00)
magyar pREMIEr: 2016. március 29. (21.00-23.00-ig)
Csatorna:
CW Network (feliratos)
VIASAT3 (szinkronos)
tartalom: (2x17)
A pillanat, amikor Barry végre egy lépéssel közelebb kerül Zoom legyőzéséhez.
Andy Mientus visszatér – Hartley Rathaway-ként.Miután a csapat szembesül azzal, hogy Zoom Jay Garrick, Barry még elszántabban vissza akar jutni a Föld-2-re, hogy megállítsa ellenségét. Hogy megtalálja a módját, miként lehetne még gyorsabb, kétségbeesésében Barry visszautazik az időben, ahol akkori önmagát alakítva, megpróbálja rávenni nemezisét, Eobard-ot, az akkori Harrison Wells-et, tanítsa meg neki, miként tehet szert még nagyobb gyorsaságra. Azonban a dolgok nem a tervek szerint alakulnak, és Barry ismét szembetalálja magát egy régi ellenségével Hartley Rathaway-el, és döbbenten találkozik szembe régi barátjával, Eddie Thawne-al. Iris megbékél múltjával, és végre tiszta lappal indul neki a jövőnek.

 

Szavazás
Lezárt szavazások
 
Chat
Ne hirdess és ne linkelj be semmit!
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Látogatók
Indulás: 2014-11-29
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Partnerek

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

CSS Codes

 

 

 


Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG