A tegnapi epizód után azt mondom, jobb, ha nem jönnek át szereplők az Arrow-ból, hacsak nem Oliverrel együtt teszik azt. Remek epizód volt, de mégsem az igazi: a legnagyobb gond az, hogy amikor Felicity suhan át Central Citybe, rá (is) akar koncentrálni a sorozat, ami a jelenlegi feszült helyzetben nem tett jót az 1x18-as résznek. Utalásokat persze megint csak kaptunk, de mintha túl sok lett volna a szereplő – ugrált, kapkodott a cselekmény.
Persze, Felicity száját elhagyta egy remek mondat: „
Oh, she's good. She's like my nemesis. I've never had a nemesis before. I kinda like it.” ( Oh, ő remek. Olyan mintha a nemezisem lenne. Még soha nem volt ezelőtt nemezisem. Azt hiszem, ez tetszik. )
Ez nekem is kifejezetten tetszett. Pont jókor, a megfelelő ember mellett hagyta el a száját ez a mondat.
ATOM: Ray Palmerről még nem tudom eldönteni, utálom vagy szeretem, kicsit erőltetettnek érzem a karakterét.
Iris szokásosan hisztizett egy sort a semmiért. Kiábrándító még mindig.
De most jöjjön a pozitívum, ami Cisco emlékeit illeti. Remélem, a sorozat végéig pár apró morzsával megszórnak bennünket, már ami az időutazást és annak következményeit illeti. Cisconak vannak emlékei a meg nem történt napról, hogy ez miért van egyelőre kérdéses.
„Cisco: I've been having these dreams. Mostly at night, but sometimes during the day. But they don't really feel like dreams. They feel real.
Barry: What happens in the dream?
Cisco: Dr. Wells is the Reverse Flash and...he kills me.”
„Cisco: Vannak álmaim. Leginkább éjjel, de néha napközben is. De nem igazán érzem úgy, mintha álmok lennének. Igaznak érzem őket.
Barry: Mi történik az álmaidban?
Cisco: Dr. Wells a Reverse-Flash és… megöl engem.”
Ahogy olvasgattam az angol fórumokat, többféle teóriát/választ/megoldást is találtam erre a jelenségre, ezekből kettő az, ami jelenleg megállná a helyét. (A képregényekből és az animációs filmekből tudhatjuk, Reverse-Flash és Flash emlékszik a változás előtti múltra, a többi ember nem – ez egyértelmű. )
Az első elmélet az átszivárgás: két idősík létezik jelenleg az „A” és a „B” idősík, erről már készítettem is egy ábrát. Egyszerűen az „A” idősík eseményei átszivárognak a „B” idősíkra.
A másik elmélet az összeolvadás: Azzal, hogy Barry visszament az időben, létrehozott egy alternatív („B”) idővonalat, ezzel egyfajta paradoxon keletkezett, amit a „természet” azzal próbál meg helyrehozni, hogy szép lassan a két idősíkot megpróbálja egybeolvasztani, már amennyire lehetséges.
Szerencsére – az előzetes alapján – a következő rész ismét hozni fogja a már megszokott izgalmas, lendületes színvonalat, amit már megszokhattunk és elvárunk a sorozattól.
Érdekesség: számomra furcsa volt, hogy Wellst mennyire hidegen hagyja, hogy Barrynek leállt a szíve, hiszen eddig – szó szerint – ugrásra készen állt, ha Barry veszélyben volt. Lehet, elérte, amit akart?